2011. június 16., csütörtök

Csíksomlyó 2011



Régen megszületett a gondolat már, de valahogy mindig volt kifogás. Most nem kerestem kifogást, egyszerűen, elhatároztam, hogy Kingával elmegyek. Vele tényleg nagyon könnyű, igazi strapabíró kis csajszi. Fele időben legalább, zuhogott vagy esett, de egy rossz szava nem volt. Bírta, csinálta, élvezte, játszottunk, és rengeteget adtunk egymásnak lelkileg.
Ha röviden szeretném jellemezni: egy CSODA volt ott lenni. Szeretnék ezzel hagyományt teremteni kis családunkban. A legjobb választás volt a sátrazás, mert a szállodából az ember nem azt éli, élheti meg, mint amit sátrazás során, végig a hegyen.
Biztos, hogy nem sokan voltak hátizsákos sátrazók, ráadásul, Anya-Lánya... Erre azért kicsit büszke vagyok, többen le is fényképeztek minket, mint egy csodát ott... Volt ott még eleinte 8-10, majd kb. 15 sátor, de kocsival jöttek fel, mi pedig gyalog mentünk, hátizsákom kb.30-40 kg-t nyomott...
Csütörtök esti vonattal mentünk, éjjel aludtunk. Másnap reggel először bementünk a Kegytemplomba, ami még viszonlyag üres volt. Fel lehetett menni az oltáron elhelyezkedő napba öltözött Mária szoborhoz, akinek a lábát megsimogathattuk. Ez fantasztikus érzéssel töltött el, nem is hittem volna. Kinga oda volt, hogy megsimogathatta. Majd elindultunk fel a hegyre, a csíksomlyói nyeregbe, zuhogó esőben. Nem voltam arra jártas, nem tudtam, hol lehet/illik/szabad sátrazni, körbe kérdezgettük a sertepertélő szervezőket. Mondták, hogy az erdőalján, de hát sehol senki... Egy óra múlva már három sátor állt! Nagyon rendes kis csapattal barátkoztunk össze. Hálás vagyok nekik, mert nagy biztonságot adtak nekünk. A sátrunkból ha kinéztünk jobbra állt az oltár, szemben Csíksomlyó, balra pedig a Hargita. Kell ennél több???
Miután Kinga szinte egyedül felállította a sátrat, elindultunk a Nagy-somlyót körbetúrázni, ami nagyobb volt, mint a térképen, igazi medve lelő helyekkel. Láttunk lombhullató fenyőt is. Persze vagy esett vagy zuhogott, és Kinga már a 2. cipőjét vette fel, és több nem volt... Így délután irány be Csíkszeredára, a piacra, és vettünk egy pár gumicsizmát neki és még 6 pár zoknit. Este beültünk a közeli hotelbe egy kis meleg levesért, és palacsintáért. Visszamásztunk a hegyre, és megnéztük előbb a Szent Antal, majd a Salvator kápolnát. Ez utóbbi lenyűgözött. Ez egy igazi kápolna egy igaz helyen. Amit ott éreztem, az volt, amit nem is tudok szavakba önteni.
Szombaton reggeltől áramlott fel a tömeg, fantasztikus látvány volt. Lementünk a Kegytemplom felé, majd visszajöttünk úgymond ismerősökkel, akik tudták már, hogy mi kik vagyunk hallomásból, mi pedig nem emlékeztünk rájuk sehonnan. De a hír gyorsan terjedhetett, mert többen tudtak már rólunk, hogy sátorral, egy 6 éves kislánnyal vagyunk. Újra felmentünk a Salvator kápolnához. Sokan voltak már itt ekkor, pont a Csíksomlyói keresztalja is akkor jött, és még sokan mások, akiket tapssal köszöntöttünk. Be lehetett menni, még az oltár alatt is el lehetett mászni körbe, ahogy a csángók tartják, aki átmászik az oltár mögött, az bűnbocsánatot nyer. Az emberek meg csak jöttek fel, jöttek, kb. négy irányból, éa 4 órán át: keresztúton, a nagy földúton, körbe, és a Szent-Antal kápolna felől. Elkezdődött a mise, Kinga nehezen tűrte kicsit, mert nem értette, miről beszél a pap bácsi. Kisütött a nap, jó meleg lett már előtte is, de mint ahogy azt mondják, minden évben a mise közben lezúdul az eső. Így is lett, a közepén mintha dézsából öntötték volna, csuromvíz minden újra. Bemondták, hogy a rossz időre való tekintettel, blabla... hát én úgy éreztem, hogy ez nem rossz idő, hanem Isten áldása a népre... Az egészre elmondható, hogy nagyon sokan voltak, de sohasem volt tömegnyomor érzés. Fantasztikus szervezésű, minden facilitás (wc, kuka, hangosítás, mindenhonnan látható, zsandárok) a rendelkezésre áll. Délután vásár lent, elsétáltunk a csobotfalvi templomhoz, amit felújítanak, de be lehetett menni, ez is érdekes volt, mert még nem láttam templomot ásatás alatt, valószínűleg akár 1000 évre visszamenő kövekkel. Kinga már fáradt volt, de ott akkkora energiabombát kapott, hogy vagy 50-szer, vagy 80-szor dobtam be egy szénakazalba, patakban fürdött, este pedig megettünk egy micset. Ez egyébként jellemző volt, hogy ahol vettünk valamit, tutti kaptunk ajándékot, mert annyira oda voltak Kingáért, a szemeiért. Hát nem is tudom, mi lesz később... A mics sütőnél egy óriás kürtöskalácsot kaptunk csak úgy. Visszafelé pedig a keresztúton mentünk fel, a Salvator kápolnához. Ez már este 9 volt, mikor elindultunk, félig sötét már, Kinga nagyon élvezte, és a kápolna mienk volt kb. 20 percig. Fantasztikus volt!Senki más nem jött be. Újra átmásztunk az oltár alatt, és csoda érzés volt, ahogy Kinga simogatta a szobrokat, az egész, ahogy ott voltunk. Ez volt számomra a legcsodásabb érzés egyike. Volt már legalább 10-10.30 mire ágyba került Kinga, mi meg még a többiekkel sütögettünk, hajnali 1-kor mentem aludni. De másnap reggel jött el a másik legcsodásabb érzés: a napfelkelte. Bár nem virrasztottunk egész éjjel, de olyan élmény volt a kora hajnal, hogy megint csak csoda. Reggel talán fél5 körül keltünk és átmentünk a nyeregbe Kingával és a srácokkal. Ködös, párás volt az idő, felhő borította a keleti irányt, nem tudtuk milyen lesz a napfelkelte, voltak, akik le is mentek, mondván, úgysem lesz látható. Hát ellenkezőleg, gyönyörű volt. Kb 15 perc alatt minden köd, pára, felhő felszáradt, mire elkezdett feljönni a nap, már csak egy-két kisebb felhőcske volt, és tökéletes napfelkelte kezdődött. Láttam, ahogy a Nap folyamatosan táncolt. A Nap szélén egy fél gyűrű táncolta körbe a Napot, de ez hosszan ment, ha elnéztem róla, újra láttam. Nagyon erős narancs színt sugárzott ki dél irányába, mintha Angyalok táncolnának körülötte. Sokan voltak ott, énekeltek, a végén pedig a himnuszok. Gyönyörű volt. Mire a sátorhoz értünk már alig volt 30m látótávolság, olyan nagy köd, felhő ereszkedett le. De a napfelkelte kb. 45 perce tökéletes volt!
Reggeli, pakolás, séta le hegyről, be újra a Kegytemplomba, Mária simogatás, és a búcsún keresztül kb 2 órán át séta a 40 kg-s hátizsákkal a városba, onnan pedig el Zsögödfürdőre taxival.
A térkép alapján kellett volna lennie egy kempingnek, de nem volt csak strand. De itt megengedték, hogy sátrazzunk. Fürödtünk a 19 fokos borvíz strandon, és egy picit sétáltunk még a mezőn. Egy szomszéd felajánlotta, hogy aludjunk náluk, de Kinga inkább a sátrat választotta.
Másnap túra a Hargita lábainál, patak mentén, hatalmas medve tappancsokkal. A kisebbik akkora volt, mint szűken a tenyerem, a nagyobbik belső talpába az egész tenyerem, ujjaimmal együtt is bőven belefért, nem beszélve a medve ujjairól. Pásztorokat kérdeztük, mi újság a medvékkel, mire azt válaszolták, hogy sok van, nagyon, de főleg hangyásznak és gabonáznak, aki pedig rákapott a húsra, azt azért odébb viszik 20km-rel. A strand karbantartójától sok gyógynövényt tanultunk, mutatott is, mesélt is. Hazafelé hoztunk mezei virágot, és egy csomó vadcsombort is, teának, és meg kell hagyni, igaza volt, mikor azt mondta, hogy hatalmas íze van. Délután még a meleg strandon is fürödtünk bent. Aztán haza vonattal.

2011. június 6., hétfő

"Mimi"

Timi már elsorolja a családot, magát Miminek hívja. Ha mászatom, mondjuk közben, hogy Mimi má..., azaz Timi mászik. :-)
Ami még meglepett, hogy a kedvenc könyveit elkezdte kívülről tudni. Az egyszerűbb Boribon, Szutyejev, Az én háziállataim, stb könyveket, ha elkezdem a mondatot, ő úgymond befejezi, azaz mondja a következő szó első szótagját. Imádnivaló. Egy két mondókánál is tapasztaltam ezt, pl. a Hinta-palinta, Esik eső karikára, Gyí paci paripa, Gyí te paci hopp.

2011. június 4., szombat

Otthoni játékos feladatok 2-3 évesen

Többen jelezték, hogy jó volna, ha leírnám, hogy milyen játékos felatadatokat csinálok itthon. Talán jó ötletként szolgál páratoknak. Néhány a mindennapi játékok/tornák sorából:

1. Dévény, TSMT tornákhoz:
  • popsiemelés: talpak a földön, kéz a test mellett, és megfőzzük az ebédet a hasán, így emeli a pocakját fel. Felvágjuk a krumplit, megkeverjük az ebédet, a végén megesszük, minden egyes popsiemelésnél érek csak a számmal a hasához, ami persze csikizi, és így csinálja, mint a kisangyal. Ha már szépen emeli a pocakját, szoktam alatta autót, labdát átgurítani, így a hasa mintegy hidat alkot.
  • felülés oldalt: könyvhöz két oldalt, állatokat nézünk, utánozzuk a hangját, próbáljuk kimondani.
  • felülés előre felé hanyattfekvésből, lábaim az ő lábain, miközben ő terpeszben ül, és "Evezünk a Balatonban, át is húzzuk egyhuzamban, de vigyázz, ha jön a hullám, kiborítja a vitorlám, bumm". A végén eldöl, ahonnan még oldal irányba kell felülni. Komoly hasizom, élvezetes formában.
  • felülés fejjel lefelé lengetésből (nyúlik a törzs + egyensúly) puszikat kapva ha felült, csak ő fogja a kezemet, én csak biztonsági fogással
  • dobolás hasonfekve: zongorát, kis dobot, vagy megmutatjuk az elefántnak stb egy könyvből, milyen ha egy elefánt lépdel (lassan), milyen, ha sok elefánt lépdel (erősen, gyorsan) és milyen ha futnak (nagyon gyorsan)
  • négykézláb: kutyát utánzunk, előttünk egy plüss állat, azt meg-meg simogatjuk a karemeléshez, vagy a hajunkat megfésüljük
  • fekvőtámasz: akár négykézláb helyzetben, akár hasonkfekve kar kinyomva, két keze között egy állatos vagy zöldséges/gyümülcsös könyv, azoknak egyesével puszit adunk/megkóstoljuk, mikor behajlít, és felnézéskor, nyújtáskor, pedig egy másik könyvet nézünk, vagy a tükörben nézünk fel, és utánozzuk az állat hangját, aminek puszit adtunk. (beszédet is fejleszt)
  • indiánszögdelés kézzel: tükör előtt egy kicsi, két kicsi indiánra
  • hanyatt fekve könyök-térd érintés keresztbe a Zelk Zoltán "Egy, kettő, három, négy, Te kis nyuszi hová mégy? Se erdőbe se rétre csak a tavasz elébe", és a másik három versszak.
  • négykézláb fejforgatás: jobbra, balra fent valami állatka, könyv, játék, és mondom, hogy nézz a nyúlra a könyvre, a kanapéra, stb.
  • guggolás-felállás: van egy nagy pelikánunk, akit megetetetünk halacskával... vagy a földről veszünk fel tárgyakat és bedobjuk egy dobozba vagy építünk kockákból ... vagy a térdemre ül, velem szemben, fogom a kezét és ilyen nagy most a Timi és feláll, és ilyen pici volt, mikor megszületett és leül ugyanez állatokkal, ilyen kicsi a béka, ilyen nagy a tigris (ezzel a kicsi-nagy fogalmát is tanulja)
  • törzserősítés: egy 6 db-os ültetvényt kivesszünk a dobozából és vissza tesszük úgy, hogy Timi áll, és a lábfejére lépek, és a derekánál tartva egyenes lábakkal, és törzzsel felegyenesedik. Ez egy memória játék is egyben, mert össze kell őket párosítani, miközben még a színeket is tanulja.
  • mászás: többféleképp, a vállát fogom alul a hónaljban és karban, lábát próbálja egyedül húzni, de besegítek a lábaimmal vagy a lábát fogom pisztolyfogással, és a karját egyedül teszi előre
  • nagy labdán: négykézláb könyveket nézve, tárgyakat megnevezve a könyvből, előre-hátra, jobbra-balra
  • nagy labdán: hason fekszik, ráülök előlről, és dobolunk lent a földön, illetve háton van, nyúlik a hasa, és felülünk.
  • billenőlap: jobbra-balra, előrehátra könyvvel, vagy plüss állattal, akit meghintáztatunk, Megy a hajó a Dunán
  • bordásfal: én futóállásnak nevezem, amikor a futók a startnál állnak így állnak be, egyik lb talpon, másik hátul, abból felállni, a bordásfalat fogja közben, váltva, majd futás váltott lábbal, majd szögdelés páros lábbal különböző ütemre, majd lábakat fel a bordásfal első/második fokára, a másik lent talpon. Ha feláll, a bordásaflon lógó játékok megérintése, gumis játékok lehúzása, felnyúlás.
  • talicska: mindig valami céllal, ahol tárgyérintés ebben a helyzetben, karemeléssel. Szoktam úgy, hogy 2 méterre teszek egy kihajtogathatós, ablakos könyvet, odatalicskázik, mert imádja, ott megállunk négykézláb helyzetben, majd ebben a kutya állásban kérdezek tőle számos dolgot a könyvből, hogy mutassa meg ezt-azt, ki bújt el az akármi mögé, hogy kihajtsa, és így dolgozik keze, törzse, feje, lába behajlítva (nem csapja hátra), és nagy élmény. Minden oldalnál újra talicskázunk.
  • gyűrű: lógunk, tanuljuk a függőleges érzést, és a lábakat felhúzzuk úgy, hogy Apát popón rugjuk, nagy örömöt vált ki :-) + felhúzódzkodás (de ez 2 személyes)
  • hinta, forgó szék: forgatni jobbra-balra, sokat hintázni és beforgatni, lengetni fejjel lefelé előre-hátra, jobbra balra
  • achilles nyújtása: ha lábujjhegyezik, rá szoktam segíteni az achilles nyújtásra, bár ez nem elegendő, mert az már csípőből ered. De segít úgy, hogy megfogom a talpát úgy, hogy a tenyeremben a sarka, alkarom felé fut a talpa, lábujjai, és húzom felfelé. + csípőforgatások a holtpontig.
  • gördeszka: ráfekszik hanyatt, elrúgja magát közben valami állatot megutaztatunk, akit fognia kell, illetve rákönyökölünk és a lábainkat kell rakni, mászásban, míg a gördeszkáb egy állat van, aki utaztatunk.
  • Négykézlábba motiválás: hason felhúzzuk lábait mega alá, megfogoma derekát, hátát, és akkor kinyomja magát
  • Nehéz motiválnom: "Z" ülésben vagy terpeszben: dobolás, lábfej simogatás előrehajolva, ujj nyújtás, könyök nyújtás felfelé fordított tenyérrel, közben ujjak és alkat-felkar kimasszírozása, kiropogtatása, masszírozás, szemkezelés a szemcsont befelé eső részén az inak nyújtásával, nyakkezelés a trapéz vagy lélekizom fellazításával, a nyak leptapadt izmainak felszedésével, napsugár rajzolása a koponyatető felé a nyaktól, lapocka kezelés, törzsforgatás. Ez a végén egy blokk, mert utána már nincs kedve semmihez, csak játszani.
A fenti feladatok 95%-ban egyszemélyesek, megoldhatók, hogy jól le legyen fogva, sokszor a lábaimmal, lábujjakkal segítek, kivéve a gyűrűn való húzódzkodás és a bordásfalas feladatokat, mert azokat csak Apával tudjuk csinálni, illetve még a törzsizomhoz jó valaki, aki elveszi tőle a felvett tárgyakat. A többit tudom egyedül csinálni. Ha kell valakinek, küldök képet egy-egy feladatról. A lefogásokat én is csak ellestem a legjobbaktól, mint Dankuliné Edit, Szabó Éva, Lakatos Kati, Váradi Tamás.


2. Kéz, finommotorikához + értelem fejlesztés (gyógypedagógia)
  • fa kirakós puzzle-k
  • választás először kétféle dologból, aztán egyre több tárgyból, hogy az ő akarat jusson érvényre, pl ruhaválasztás öltözéskor, melyik tányérból pohárból enne-inna...
  • gyöngyök különböző méretben, súlyban pakolgatás J-B kézzel
  • karika lehúzása egy botról, másik kézbe átvesz, ráteszi egy másik botra, különböző méretű karikák
  • formaegyeztetés (kocka, téglalap, kör, háromszög) bedobós
  • színek: 4 alapszín (sárga, kék, zöld, piros) tárgyakról
  • kicsi-nagy: labdákkal melyik a kicsi-nagy, puha-kemény, sima-szúrós
  • állva kis asztalnál labda gurítás, lökés, és autó lökés, leesik utánanézek. Ez a lökés van húzás is, pl madzagra fűzött kiskutyát kell magához húznia
  • piramis építés
  • fakockákból vár építés (akár guggol-feláll formában), és leborítás
  • állatos párosító: pl. két darabos puzzle formájában is van, csikó-ló összepárosítása asztalnál állva, magához húzva, vagy tolva a darabokat. Kb. 6-9 darabból kell kiválasztani a megfelelőt. Leteszem mondjuk az összes állat kicsinyét, és előveszek egy anyukát, és keresse meg a hozzá tartozó kicsit, tolja oda, és tegyük össze. Kedvenc!
  • memória kártyákkal lehet párosítani, még nem lefordítva használva, hanem képpel felfelé, keresd meg ennek meg ennek a párját
  • babzsákok plüss állatok pakolgatása egyik dobozból a másikba, állatkert rendezés
  • tükör előtt majomkodás: nyelv, szem, stb mutogatás Pl: "itt a szemem, itt a szám, ez meg itt az orrocskám, jobbra-balra két karom, forgatom, ha akarom".
  • mágneses játékok (akinek szabad a mágnes): mágneses táblára állatfigárák, autók, kész kis tanyát lehet berebdezni, olyan mágnesekkel először, amit könnyű megfogni, azaz 3D-s, kis plüss állatka vagy elálló gumis autó és mögötte a mágnes. Ezeket nem lehet egyben kapni (ami kapható az lapos mágnes, amit nehéz megfogni), csak mint hűtőmágnes, én úgy raktam össze a kis tanyánkat. De lehet ragasztani is figurákat mágnes darabokra. Imádja levenni, felrakni.
  • szerepjátékok: boltos játékok, főzés, állatkert készítés, babázás, öltöztetés vetkőztetés, autózás, stb.
  • sok-sok meseolvasás, könyvnézegetés: nálunk a kedvencek a Boribon, Csúnya Kislány, és minden Marék Veronika, a Bartos Erika: Anna, Peti, Gergő, és Bogyó és Babóca, valamint a Szutyejev mesék és a Kamillák januárban és hasonló pár oldalas szép, átlátható képes mesék 
  • Főzés igaziból a konyhában: be lehet őket vonni, az etetőben ül Timi, és együtt kavarjuk a tésztát, a tojást együtt ütjük, ami nem forró, azt együtt csináljuk.
  • Ruha elpakolása a szekrénybe, igaz nem lesz tökéletesen hatogatv, de ő teszi el a saját ruháit, amit elér. Pizsamánál ez azért nem gond, ha gyűrődik. Timi maga veszi ki a bugyikat, zoknikat, harisnyákat a fiókból és ha kell a nadrágot, pulcsit. Ezzel választást gyakorol, másrészt így jókedvvel mászunk oda, felállunk, leguggolunk, stb.
  • FESTÉS, rajzolás, ragasztás, matricázás, gyurmázás asztalnál. Nagyon fontos, mert ezeket önállóan is tudják csinálni hamar, és óriási sikerélményt nyújt. Lehet kapni marok ecsetet, vagy vastag ecsetet és bababarát festéket. Továbbá ajánlom a zsírkréta helyett a művészeti porkrétát (por pastell kréta), amellyel nagyon könnyen gyönyörűen fogó rajzokat lehet készíteni, nem kell erősen rányomni, hogy szép legyen. A ragasztás is szuper, látványos, mert könynen tudtok olyat alkotni, amelyet magának tud tulajdonítani, mégha közös is a munka. Jó a nyomás a papírra a ragasztás során, mert a támaszkodást segíti. A matrica gyűjtés és ragasztás úgyszintén nagy élmény, látványos és a nyomást támaszkodást segíti.

Ezek állva, ülve, asztalnál vagy  földön bárhogy elvégezhetőek, én Timi mögött vagyok akár ülésben, akár állásban, mindent meg lehet csinálni. Nem baj, ha még nem ül egyedül, segíteni kell. Nem baj, ha nem fog egyedül, segíteni kell. A lényeg, hogy a KORÁNAK megfelelő játékokat játsszuk velük, mert könnyen eshetünk abba hibába (mint ahogy korábban is tettem), hogy elfelejtünk játszani velük, csak a tornák, edzések, ami a testi fejlődésnek kell, de kevés a lelki fejlődésnek. Testi fejlődés pedig lelki fejlődés nélkül nincs.
Ezek minőségi változást hoznak az életünkbe. Van, aki úgy gondolja, hogy a gyereke még nem tart itt, hogy ilyeneket játszon vele. Tegyen néhány próbát, meglátja, hogy sokkal ügyesebb a gyerek, mint gondolta volna. Ők szeretnének a koruknak megfelelően játszani, de nem tudnak, mert a kezük-lábuk, törzsük nem engedi. Ebben segítünk, és így a torna feladatok nagy részét nem is veszik tornának, hanem játéknak. Így duplán gyorsan fejlődnek, hiszen az értelem és a test együtt gyorsabban ér el eredményt mint külön-külön. A motiváció mindig fontos lesz innentől, egyre több új dolgot kell majd kitalálnotok, de megéri. Én is már néha kisebb kerettörténetbe ágyazva kis meseszerűen csinálok egy-két tornát, attól függ, mire viszi az én kis fantáziám. Hajrá!

2011. június 3., péntek

Isten

Timinek mondom: -Te egy Angyal vagy!
Mire Timi: - Aaan...
Én: -Úristen!
Timi: - Iszen...

:-)
Timit tényleg a Fény küldte hozzánk, olyan boldog, mikor kimondom, hogy Isten, és már néz is fel az égre, de ha megkérdem, hogy hol lakik, felnéz az égre, és mondja, hogy: Éééé...
Jövő héten megyünk Csíksomlyóra Kingával, nagyon várom, úgy gondolom, fantasztikus élményben lesz részünk. Sátrazunk majd a hegyen, bár állítólag havazott most... de nem baj, Kingával erdőn-mezőn, fagyban-melegben, mindent lehet.
Szóval Timi egyre többször próbál első hangokat utánozni, első szavai, amit ki is mond:
Anya, Apa, enni, inni, Kiga (alias Kinga), cica, Iszen alias Isten.