Rengeteg élményünk volt, talán ezért is nehéz volt gép elé ülni, és írni.
Anyák napja: iskolában is, itthon is, gyönyörű ajándékokat kaptam mindhármuktól.
Timi névnap: a Dunára mentünk piknikezni, azt választotta Timcsi. IMádja, és jó sok víz volt, lehetett a fák között bujócskázni, kavicsozni, stb.
Boti névnap: kalandpálya Csillebércen.
Tavaszköszöntő: jól sikerült a pörgős néptánc fellépés, Nikolék is jöttek.
Volt iskolagála, ilyen projekt nap a suliban olyan, Apa szülinap, mama-papa szülinap, huhh, felsorolni is sok.
Voltam a 3 gyerekkel és a kutyával teljesítmény túrán a Hármashatár-hegyen. Timi a hátamon, háti hordóban, szuper jól bírta, élvezte, a nagyok is ügyesek voltak, a végén kaptak kitűzőt, innivalót, kaját, oklevelet, nagyon büszkék voltak. Csak kevesen néztek hülyének, egyedül a három gyerekkel és a kutyával... :-)
Előző nap meg a diósdi tavaszköszöntőn a bicaj versenyen indultunk. :-) Ez egy olyan hétvége volt, amiről mindig is álmodtam, és sikerült végre megvalósítani. Többször kéne, mert ez engem nagyon éltet.
Még egy nagy dolog történt: elkezdtem úszni. Elvittem Botit pár alkalommal reggel 6-ra úszni, mert a vizilabdán szenved a technikájával (az hogy 3-4 év alatt nem tudták megtanítani normálisan a technikát, az más téma már...), de elkezdtem kicsit kezem ügyébe venni az úszás technikáját, és 6-7ig úsztunk. Láttam, hogy van öreg fiúk úszása is, így hát, megkérdeztem, hogy lehet-e csatlakozni. Igenlő válaz után lementem, és úsztam. A belemet is kiköptem, már elnézést, de úgy ki voltam. Kiderült, hogy versenyúszók és triatlonosok, úgy, fel kell kötnöm a gatyámat, szó szerint. De szükségem van rá, mert jól átmozgat, újra sportolok kicsit, mégha az edzés 5.30-kor kezdődik is. Elvileg minden nap lehetne menni, de én örülök, ha heti 1-2 alkalommal összejön.
Csíksomlyó: külön bejegyzésben írok erről.
Március végén elmentünk "árulni" a bolhapiacra, itt Diósdon. Összeszedtük a nem használt játékokat, és mivel mind a három gyerek imád boltosat játszani, hát kimentünk, vittük a kis kemping asztalt, széket és árultunk. Rengeteg dolgot eladtak a gyerekek, 50-100-200 Ft-os áron, és a bejövő pénzen ugyanott vettek is jó pár más dolgot. Édesek voltak, imádták csinálni. Timi ötlete volt, hogy áruljunk innivalót, mert a piacon azt is lehet. Vittünk almalevet, és szuper ötlet volt, mert italt senki nem árult. Timi egyedül adott el egy bácsinak egy játékot, és pár gyereknek, anyukának almalevet, illetve kekszet.
A legutóbbi zenéjük, a Járjuk a táncot is sok új gondolatot ébresztett bennem, és most az új csodás daluk, a Házi áldás újra megválaszolt bennem valamit. http://www.youtube.com/watch?v=dkxHzPB8y0E
Szuper volt, sok erőt ad a koncertjük.
Házi áldás:
Hol hit, ott szertetet Hol szeretet, ott béke, Hol béke, ott áldás, Hol áldás, ott Isten, Hol Isten, ott szükség nincsen.
Miután rengeteg helyre járunk Timivel, amit persze ezúton is köszönök mindenkinek, már láttam Timin, hogy kell egy kis szünet neki. Eljutottam idáig, hogy ezt meglássam... Már gondolatban is megérett, és ráadásul olvastam anyósom javaslatára egy olyan könyvet ( A Titkos kert - ajánlom!), ami arra a gondolatra ébresztett, hogy hadd menjen most egy kicsit a saját tempójában Timi, hadd diktáljon ő, és ne én mondjam meg, hogy mikor hova kell menni fejlődni. Ráadásul a téli állandó takonytól is szabadulni kellett, nem használt igazán semmi. Így a következő szempontok alapján választottam: meleg éghajlat, tengerparttal, méghozzá homokos tengerparttal, ahol tudunk sétálni mezítláb, és időben minimum 3 hét kell, mert 1-2 hét, amíg kipiheni magát, és a 2-3. hét a nagy fejlődés hete. Sokan nem értették, miért Egyiptom, de ezek elfogadható áron ott vannak jelen. Az árról annyit, hogy nem volt sokkal drágább a 3 hét, mint az egy hónap fejlesztés itthon. Szóval, Egyiptom, Sharm-el-Sheikh, Mamával, Kingával és Timivel.
Összességében, szuper volt, nagyot fejlődött Timi, nekem is egy szuper kikapcsolódás volt, Kingának nagy élmény, első tengerparti nyaralása, Mamának az egzotikus táj szintén nagy élmény volt. Kingával sokat búvárkodtunk (snorkelezve), láttunk többször murénát (első nap, első fürdés, első 5 percében már), óriás barrakudákat, lepényhalat, rengeteg gömbhalat, tűhalat, zebrahalat, pillangóhalat, doktorhalat, papagájhalat, és sok színes kis halacskát a hatalmas korallzátonyok között. Végülis pár száz méter hosszan az egész egy korallzátony volt, kb 30-40 m-t kellett beúszni, és onnantól a 10-15 m mély falleszakadás mentén lehetett csodaszépeket látni. Apával régen merültünk itt, jó volt újra látni, mégha csak sznorizva is, de jó érzés volt a saját leányommal ott lenni, úszni. Tök jól bírta, búvárruhájában feszített.
Sokat tudtam gondolkodni, elmerülni a dolgokban, és ez sokat segített. Új erőt adott. Olvastam közben a Wass Albert Hagyatékot, és akkor rádöbbentem egy szóra, amit ki kellett mondanom részemre is és Timi részére is. Ez a szó a félelem volt. Ő félt az itteni kudarcoktól, a harctól, kényelmesebb lett volna neki a babás világ, majd kiszolgálnak, stb. Ezért nem akart teljesen a földön járni, ő itt félt. Ezért ijedezett néha még, ezért, tette fel kezét csecsemő kartartásba, és félt mindentől. Én féltem a megfelelni akarástól, hiszen mindig próbáltam megfelelni a környezetemnek. Hiába lépkedett Timi szépen, ha jött valaki, már megijedt tőle, görcs, félelem, én úgyszintén, féltem, hogy néznek, féltem, hogy nem vagyunk "tökéletesek", így inkább felvettem ölbe. Első hét ott is még így telt, Timi nagyon megijedt az araboktól, a túlzott közvetlenségüktől, pedig tök jó fejek voltak, tényleg, kedvesek, játékosak. A 2. héttől, már nem volt annyira görcsös, ha nem foglalkoztak vele az arabok, akkor nem volt baj, a 3. héten meg már simán elsétált mellettük, amivel az én félelmem is alábbhagyott, hiszen nem érdekelt ki mit gondol, arra gondoltam, hogy milyen nagyszerű, hogy ezt a drága lányt tanítjuk járni, és szépen mások előtt is felment a lépcsőn (tettem fel a lábát, ő húzta fel magát, akár 130-140 lépcsőt is felment így). Lehet furcsálták, hogyan lépegetünk, de akkor mi van?
Sok félelmünket levetkőztük, ott hagytuk.
Sokat erősödött, sokat játszottunk, bújócskáztunk, amit csak a Mamával és Kingával lehet megtenni, hiszen kb 150 m-t 1 óra alatt tettünk meg, nap, mint nap, sokat homokoztunk, kavicsot dobáltunk, főztünk homokból, babaházat építettünk és rendeztünk be homokból és kavicsból. A kéz manipulációja sokat javult. Sétálni a homokban nem annyira mert, sokan voltak a parton, de délután, naplemente után, már senki sem volt, akkor még fürdeni is akart. Akkor élvezte. 1-2 percre a tengerben is fürödtünk, de a medencében napi fél órát kb.
Szeles volt az idő általában, de olyan jó tavaszias. Élvezte a külön programokat, a delfin show volt a kedvence, a tengeralattjárózást is élvezte nagyon, sok halat látott, tetszett a vizicsúszdapark (Cloepark), de a legtuttibb a vizibiciklizés volt, végig vihogta, sikította.
Amiért elmentem az, az, hogy az én és Timi rossz dolgainkat ott hagyjuk, hogy Timi akarata még jobban megnyíljon, ami határozottan sikerült. Most nagyon akar, már egyedül akar enni (még kell segítség, de akar), imád menni, menni, és teljes mértékben részt akar venni a felnőttes dolgokban, ruha elpakolás, teregetés, főzés!
Teraszról kilátás (étteremmel) Medence
Tengerben röpke fürdés homokozás a végtelenségig
szikla alá bebújni, kagylókat keresni vizibiciklizés közben hahótázás
tengerparti séta
delfin show
cleopark - vizicsúszdák
cleopark tengeralattjáró
bújócskázás Mamával csodálatos naplemente
Ami megdöbbentő volt, hogy 3 hét után, úgy, hogy nem volt közben semmilyen torna, csak az a mozgás, amit ő akart, ő irányított, nem feszült vissza, és nem lett hipotonabb, hanem erősödött is. Egyedül a nyakán egy ici picit feszült vissza egy kis helyen és a hasa. De a keze, válla sokat lazult! A homokozásnak és kavicsozásnak köszönhetően, gondolom. Hát ez elgondolkoztató volt. Túl sok, amit itthon csinálunk? El is határoztam, hogy visszább veszek a tempóból, és legyen heti 3-4 nap, amikor ő diktátál. Már akar mozogni, legyen, ahogy ő szeretné.
Karácsonyhoz készülődvén sok-sok dalt tanultunk. Ami megdöbbentő volt, hogy a Mennyből az angyalt egyszer elénekeltem, és a neveket már mondta is Timi. Kb. 8-10 éneklés után, 80%-osan tudta a teljes szöveget, összes versszakot... Mintha már ismerte volna, csak fel kellett frissíteni... 2 hét alatt kb 8 dalt megtanult, nagyon jól.
Feldíszitettük a lakást, és még 10 évvel ezelőtt készítettem Apának egy betlehemet. Annyira imádta Timi, hogy mindig azt akarta nézni, olyannyira, hogy most februárban is még mindig emlegeti, szinte naponta. Folyamatosan mondogatta, hogy "Jézuka, Jézuka, megnézzük."
Mézeskalács sütést is nagyon élvezte, imád a konyhában segíteni, tündéri háziasszony lesz belőle.
Elképesztő dolgokat mond Timi mostanában...
Szuper, hogy már egész mondatok is kikerekednek: "Anya autót vezet.", illetve ha megérkezünk az utcánkba, akkor rögtön mondja, hogy "Beállok"...:-), tök jól ragoz (tárgy eset, -val,-vel), múlt idő, jól mennek.
De! Elkezdett minket így hívni: "Boti gyere már!" Türelmetlenkedik talán a kisasszony?
És méginkább, de-de-de! Kingáék elkezdtek hülyéskedésből angolul pár szót tanulni, és yes-szel vagy no-val válaszolnak. Hát már Timi is, magától is mondja, hogy yes ha egy-egy kérdésre válaszol.
És amitől hátast dobtam ma: star wars, azt mondta Timi, hogy star wars... Tök tisztán, félreérthetetlenül. Kész vagyok ettől amúgy is, és már Timi is kezdi a Star Wars őrületet... :-)
Boti egyik haverjának anyukájának kiment a dereka, és felhívott! Felhívott, hogy csontkovácsoljam meg, mert ő nem akar bemenni Pestre csontkovácshoz, jó lesz, ha én csinálom... :-)
Huh, nagyon örültem (mármint a kérésének), mert hát ez egy igazi fájdalom, ami megoldásra várt, és tőlem várta a jobbulást! Előtte nehezen állt fel, fájdalmasan húzta magát fel a lépcsőn, megcsináltam, és utána tök jól lejött a lépcsőn és le is ült könnyen viszonylag. Nagyon örültem a bizalmának, és hogy megkaptam ezt a feladatot, és meg is csináltam.
Timit heti többször mozgatom át csontkovács szerű mozdulatokkal, ami szerintem jól bemelegíti, szebb lesz a lába, sarka, keze, nem húz oldalra, úgyhogy jó...
Sok helyről tanulhatok, csak sikerül összeraknom egy alapot! Tetszik, szeretem csinálni, remélem a jövőben nagy hasznát fogom venni!
Hamarosan indul egy fejlesztő ház az V.kerületben. Ha majd elindul, írok erről is. Oda írtam egy-két dolgot, íme a lelki fejlődésről, lelkünk rendbetételéről szóló rész.
Amiről senki nem beszél: a szülők lelki világa
Mit érzünk belülről, a lelkünk mélyén, mikor az orvos közli velünk a mondandóját?
Először is tudnunk kell, hogy az orvos csak egy statisztika alapján mond valamit, de mindenki külön egyén, azaz, a statisztika nem vonatkozik rá, hiszen ő egy, egyetlen, és csak az számít, hogy vele mi lesz. Megkezdődnek a tornák, az orvosi kontrollok, és ha nem pozitív megerősítést kapunk mindenhonnan, akkor lassan kicsúszik a talaj alólunk. Nem tudjuk hova forduljunk, hogy mégis minden jó legyen, merre vezessen az utunk.
Mindenkinek magának kell kitaposnia a saját útját a lelki boldogulásához. Néhány, mások által kitaposott út lehet egy felvezető, iránymutató, de mindenkinek magának kell megküzdenie, hogy boldog, kiegyensúlyozott anyuka, apuka legyen.
Boldog baba – boldog mama, fordítva is igaz, boldog mama – boldog baba. Ezért nagyon fontos, hogy a szülők kiegyensúlyozottak legyenek, és a gyerek semmi kételkedést ne érezzen a háttérben a gyógyulásával kapcsolatban.
Íme én kis történetem:
Én is átéltem, hogy a mozgás fejlesztéseken kívül, másra is szükség volt, méghozzá a lelki világunk rendbetételére. Korábban úgy gondoltam, hogy nem rólam szól ez, hanem lányunkról. De igenis, ha én nem vagyok boldog, ő sem lesz, mert a gyermek az anyja, apja lelki világára, érzéseire van húrozva. Ha az anya nem tud őszinte boldogsággal közelíteni, ha van benne félelem, kétkedés, akkor sajnos nem fog sikerülni. Sokszor volt hullámzó a kedvem, mert ha kicsit haladtunk előre jó kedvű voltam, ha nem láttam javulást, akkor rossz kedvű voltam. Ez akár hetek, de akár napokon belül, sőt órákon belül is tudott változni. Mindig is bíztam abban, hogy rendbe jövünk, hogy jó lesz, de ez kevés volt. Tipikusan az egyszer fent, másszor lent érzéseim voltak.
Bízni, hinni és tudni különböző dolgok.
Sok-sok „véletlennek” köszönhetően eljutottam Váradi Tamáshoz (http://www.varadi-tamas.hu/), aki tényleg segített magamra lelni. Mindig is hittem Istenben, hittem, hogy létezik, de sehol nem éreztem, amit kellett volna, csak a többiek után mentem, csináltam az elvártat. Csak kettesben találtam meg magam Istennel, ha egyedül voltam vele. Ha felnéztem egy csillagos égre, láttam, amit kellett, ha az erdőben jártam, éreztem, amit kellett. Amikor a Tamásnál jártam, egy egyszeri kezelés, szellemműtét elég volt, hogy újra magamra találjak, és Istennel való kapcsolatomat megértsem. Ez persze sok beszélgetést, kérdések-válaszok sokaságát szülte. Egy mélytudati szintre visz el, ahol szembesülsz az addigi életeddel, majd tiszta lappal indulsz. Ez a szellemgyógyászat, emléksúly levétel. Amikor először hallottam erről, és elkezdtem kutakodni (táltosokról is), akkor még kicsit furcsa, idegen érzésem volt, mert így nem igazán hittem ebben. Nem akartam valami hókuszpókuszba beleugrani, nem akartam valami túl misztifákált szellemesdibe belemenni. De az olyan mondások, mint "ép test, ép lélek", meg hogy minden testi bajunk lelki eredetű, ősidők óta léteznek, és igazak. És Tamás az egészet, mint szellemgyógyászat, nagyon egyszerű síkon tartja, mindent megértesz, nincsenek érthetetlen misztikus részek, minden az egyszerűségében tökéletes! Útravalóul azt kaptam, hogy „figyeld a világot”! Más „szemüveget” vettem fel, arra kezdtem figyelni, hogy mi az, ami fontos az életben, mi az, amit „eredetileg” mindenki megkap, a szép természeti ajándékok, amit Isten teremtett és nem azt, amit az ember. Most azt érzem, amit úgy gondolom, hogy kerestem és nagyon hiányzott.
Ezek után döbbentem rá, hogy bár nem tud a lányunk teste még úgy mozogni, ahogy kéne, a lelke, szelleme mégis a korának megfelelő, így ennek megfelelően kell vele beszélni, játszani, és teljes, egyenrangú partnernek tekinteni.
Amikor rádöbbentem, hogy a lelke és szelleme annyi idős, mint ahány éves,és elkezdtünk nagylányos dolgokat csinálunk, sokkal kiegyensúlyozottabb lett, jobban evett, ügyesebb lett a mozgásban, volt motivációja. Boltosat kezdtünk játszani, babásat, tanyásat, kutyásat, mint amilyeneket ebben a korban kell, én pedig csak segítek a mozgásban, és a játék közben becsempészek egy-egy feladatot, úgy, hogy az ne is torna gyakorlat legyen.
Ez nagyot lendített az életminőségünkön, hogy felismertük, hogy őt a korának megfelelően kell foglalkoztatni, mert okos, és mindent ért. Azóta felismertük, hogy ezek a gyerekek maga a SZERETET!
Ezek a gyerekek csupa szeretetből állnak, nagyon közel állnak Istenhez, és minket hatalmas dolgokra tanítanak meg. Nem mi tanítjuk őket, hanem ők tanítanak minket! Mi megtanítjuk őket járni, enni-inni, stb, de az igazán fontos dolgokra, a szeretetre, a belső egyensúly elérésére, a boldogságra, az állandó kiegyensúlyozott belső békére ők tanítanak meg minket. Mi valójában többet köszönhetünk nekik, mint ők nekünk.
Még egy nagyon fontosat szeretnék kiemelni: A szónak, gondolatnak teremtő ereje van!!! Ezt jegyezze meg mindenki magának, és gondolkodjon el rajta. Nálam bizonyosságot tett ez.
Amikor a neurológusok mondták a rossz híreket, még nem is volt annyira egyértelmű, sőt abszolút nem, de ők megteremtették a kimondott szóval, ugyanis, bennünk olyan negatív folyamatok játszódtak le, hogy ezekkel megteremtettük a rosszat. Amióta nem gondolok olyanra, ami hátrébb vinne minket, hanem csak a pozitívat, a jót látom magam előtt, határozott léptekkel haladunk előre, és látom, hogy minden rendben lesz.
Szóval, szóban, gondolatban csak azt engedjük be magunkba, és csak azt engedjük ki magunkból, ami előre visz!
Elkezdtünk lovagolni Budakeszin. Ez nem gyógylovaglás, talán ez is jó benne. Bár az Orsi foglalkozott gyógylovaglással, és nem ismeretlen ez a terület neki. Timi imádja!
Matyinak hívják a kis barna pónit, naponta többször emlegeti a nevét. Van, hogy olyan gyönyörűen ül rajta, hogy szuper. Ha áll a ló, már el is engedtem, és egyedül ült, bár a minőségén még lehet javítani... :-)
Igazából olyan helyet kerestem, ahol lehet pónin ülni. Tudom, hogy a póni másképp ráz, jobban, más a rezgése, mint a nagy lónak, de ezen egyedül ül, nem vagyok mögötte, ami az önállósódás szempontjából úgy gondolom, hogy nagyon fontos nekünk. Sokkal nehezebb lenne lejönnöm mögüle a lóról, mint hogy most pónin vagyunk. Ha már tud majd egyedül ülni, akkor mehetünk a nagy lóra is.
Lényeg, hogy szereti, és élmény neki a természet közelsége, a ló, a sok kis rohangáló kutya, és a végén az etetetés. Heti 2x megyünk, szombatonként Kinga és Botond is tanul lovagolni - családi program lett.
Ropi Évának is bejött egy kép Timi nagyobb koráról: Timi egyedül áll egy karám előtt, rátámaszkodik, farmerben, szürke pólóban, zöld mellényben, tini kora közepe tájékán. Nagyon várom már ezt a képet én is!!! Támogatom, hogy ezt az utat járja, találja meg még ebben is a boldogságát!
Másod ízben mentem el a csontkovács tanfolyamra, amellyel nagy álmom teljesült! Edit is eljött, és csupa pozítiv véleménye volt az egészről. Nagyon megérintette a lényege!
Edit, Tamás, nagyon-nagyon szépen KÖSZÖNÖM mindkettőtöknek! Nem ragozom tovább, sokat kaptam ezzel is...
Timi egyre jobban dumál, KÖSZÖNET 1000-szer ezért Editnek, és azoknak, akik pozítiv gondolatukkal megteremtették ennek lehetőségét. A sok véres pelenka a szájkezeléshez meghozta az eredményt!!!
Már rengeteg két, sőt néhány három szótagú szót is ki tud mondani, és két szavú mondatokat is kezd egybe kimondani.
Tegnap pl. az autóban rászóltam valamiért, és a végén mondtam, hogy a kutya fáját. No persze, egész úton ezt hallottam Timitől: kuta fáját...
A minap is, el volt varázsolva, láttam, hogy hát nem e világiakkal beszélget (olyan baba nyelven), jókat nevettek, néha még a szemöldökét is összeráncolta, és azt mondta, hogy:
- Kék.
- Mi kék? Kivel beszélgetsz? -kérdeztem.
- Angyalokkal.
- Kéket kértél?
- Igen.
- Miért, mit adtak?
- Piros, sárga, zöldet.
Szabó Éva mondta egyszer, hogy ezek a gyerekek áltb. kék színű energiát szoktak kérni...
Ekkor eszembe jutott, hogy a baba nyelv, lehet, hogy nem is gagyorászás, hanem komoly egyetemes társalgás azokkal, akiket, mi már nem látunk... ????
5 napot voltunk a Börzsönyben, csodálatos időben, napsütésben, csodálatos színkavalkádban. Bár a hányós-hasmenős vírusból a nagyok kaptak, jól bírták, csodás élmény volt. 10-15 km-t tettünk meg minden nap, 600-800 m szintkülönbségekkel. Nagy Mána, Csóváynos, Nagy-Hideghegy igen kaptatós volt, Timi a hátihordóban jól bírta, aztán ha pihi volt, akkor rögtön mondta, hogy sétáljunk, mármint én vele, több se kellett az én hátamnak. Egy kedves családdal a túra során összebarátkoztunk, este közös bográcsozás, és november első hetében, este kint ettünk az erdőben!!! Lovaglás, nagyok egyedül az erdőben, séta lovaglás, Timi a karánban, nagy lovon!
Nagy-Mána Csóványos
Ezek a fál regélni tudnának... Levél csata, levél bunker építés
Timinek a legjobb barátja Márk lett! Naponta sokszor emlegeti, és Márk is kedvel bennünket, így egy szép napon, Márk úgy döntött, hogy eljön hozzánk nyaralni. Amilyen hirtelen ötlet volt, annyira jól is sikerült. Azonnal pakolás, és már jött is. 3 napig nálunk volt, Timi olyan büszke volt, hogy a barátja ott alszik, hogy csak na...
Timitől a minap megkérdeztem:
- Timi, nem tanultam még eleget (Tőled)?
- Nem.
- Sokat kell még tanulnom?
- Igen.
- Meg tudom tanulni?
- Igen.
Igen, többet tanulok én Timitől, mint Timi tőlem...
Fantasztikus élményekkel gazdagodtam vele, egész más irányba terelte az életem, a fontos dolgok felé, és csodálatos embereket ismerhettem meg.
Egy kis történet:
Mindannyian cserepek vagyunk
Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. A cserepek annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyikedényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. Két teljes évig ment ez így, minden nap: a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a hibátlan edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte tökéletlenségét és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni... Két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyenlem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy az ösvényen virágok csak a te oldalon teremnek, s nem a másik cserép oldalán?
Ez azért van így, mert virágmagot szórtam az ösvény ezen oldalára ismerve a hibádat. Minden nap locsoltad őket, amíg visszasétáltunk a házamba. Így már két éve szedem le ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.Tanulság: Mindannyiunknak van saját különleges hibája, mindannyian törött cserepek vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak - teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen és a jót meglátni másokban. Ezért a legjobbakat kívánom az összes törött cserépnek!
Imád énekelni.
Az utazások alatt mindig énekeltem neki, amire persze lehet mondani, hogy büntetés a gyereknek az én hangommal :-), de legalább megszeretett énekelni. Minden üres időnkben énekelünk, és most már beszélgetünk is. Jelenleg ott tart beszédben, hogy minden szónak az első 2-3-4 hangját kimondja, így már egészen jól el lehet kommunikálni. Nyáron még csak az első 2 hangnál tartottunk, és így is egészen jól sikerült egy kis film, amikor is énekel, bár kissé zavarban van a kamera előtt... Az éneklés során a következő szónak az elejét mondja ő, aztán én megismétlem, és mondja a következőt. Azaz, tudja az éneket, csak még kimondani kell gyakorolni a teljes szót. Így ma kb 50 dalt tudunk énekelni, rengeteget.
Ma megmutatta Timi, hogy amit Tamásnál láttam majdnem egy évvel ezelőtt, hogyan is közeledik.
Láttam Tamásnál, ahogy fut felém egy pár szál virággal.
Most Apa lábai előtt állt, Apa ült a kanapén, és hozzám akart jönni. Mire én mondtam Timinek, hogy gyere. Kettőnk között volt kb egy méter. Semmi kapaszkodó. Apa nem is fogta, és elindult, megtette egyedül az első kis lépéseket, saját akaratából, saját erejéből, saját kedvére, saját önbizalmából! Akart, ott volt, jött, és célba ért.
Persze még sok a teendő, hogy ez önállóan menjen, de látom, látom, hogy meg lesz, ráerősítünk, megerősödünk, és minden meg lesz, a legnagyobb boldogságunk teljesülni fog.
Jó újra dolgozni. Már majdnem 3.5 éve nem dolgozok, vagy csak keveset nagyon, és most újra volt pár alkalom, hogy elmentem. Ilyen mikor Anya dolgozik... :-)
