Edittel újra megkezdődött a munka. Timi továbbra is szereti, persze a tornák nehezek, de fokozatosan terhelünk, így egyelőre csak heti 1x. Beához is járunk, olyan közreműködő tud lenni Timi, hogy öröm nézni. Nevet, sír és nevet egyszerre, és színészkedik már, mert sokszor elneveti magát.
Jövő héten pedig kipróbálunk egy új gyógytornászt, Szabó Évát, aki Erdélyből hozta ismeretét, ősmagyar technikákat alkalmaz, energiakezeléssel egybekötve. Izgatottan várom.
Mint kiderült, Váradi Tamás nemcsak felnőtteket csontkovácsol, hanem gyerekeket is. Kezelte Timit, nem volt szerintem durva, főleg nem egy dévényhez szokott gyereknek, bár kis nyöszörgések, pityergések voltak. De utána ült, mint a cövek. Pár nappal később pedig, Edit is azt mondta, hogy látszik a hátán a változás, úgyhogy hatásos volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése